Diákönkormányzatunk egyik legfontosabb feladatának az iskola közösségi életének szervezését, valamint a diákok érdekeinek képviseletét tekinti.
Az általunk szervezett programok:

Őszi alkotóház

ahol együtt közösen hangolódunk rá az őszi hónapokra. Terméseket, színes leveleket gyűjtünk, őszi díszbe öltöztetjük osztálytermeinket. Együtt búcsúzunk a nyári hónapoktól, és köszöntjük a színeivel elvarázsoló őszt.

Jótékonysági karácsonyi vásár

December utolsó tanítási hetében iskolánkban zárt jótékonysági vásárt rendezünk, ahol minden osztály apróságaival, saját készítésű termékeivel együttesen próbál segíteni egy, a diákjaink képviselete által jóváhagyott szervezetet. A 2018-as évben a Bethesda Gyermekkórház alapítványára esett a választás. Jótékonyságunk középpontjában a gyerekek állnak.

Bálint-nap
Bálint-napon

Diákönkormányzatunk évről évre más-más kedves ötlettel áll elő. A szünetekben történő dalküldés mindig nagy népszerűségnek örvend.

Szeretethíd

Hagyománnyá válik, hogy diákjaink részt vesznek a Szeretethíd – Kárpát-medencei református önkéntes napokon. Kerítésfestés, templomtakarítás, idősekotthona-csinosítás – ezen a napon együtt, szeretettel teszünk másokért, a közösségért és önmagunkért.